Elöszó

Már 15évesen tudtam hogy Ö az Igazi!Középiskola után megkérte a kezem,és ahogy az meg van irva szépen sorban jöttek a gyerekek az esküvö után…BlaBlaBla Hát NEM!Akkor talált rám amikor már éppen feladtam hogy valaha is találok valakit aki elfogad úgy ahogy vagyok és akit én is elfogadok.De nem szaladok ennyire elöre.

Hamar rájöttem hogy túl kicsi nekem az a város ahol felnöttem(pedig volt munkám,saját lakásom huszonévesen)mégis azt tettem ami a “legegyszerübb”megoldásnak tünt:kimentem külföldre.

Beszéltem idegen nyelveken de pont azt nem ahova készültem…Kit érdekel-belevágok!Az elsö 2hónap minden este bögtem és átkoztam magam milyen hülye vagyok(csak nem volt elég pénzem hazamenni meg nem tudtam volna mit mondani apámnak..) de a 3.hónapban már volt pár barátom és minden hétvégén koncerteken lógtam.Fél év után már viszonylag jól ment a nyelv is deee a legviccesebb az volt amikor elütöttem egy vaddisznót(50el hajnalban,ugyhogy nem lett nagy baj) és el kellett magyaráznom a szerelönek:tudja,az a malac aki az erdöben lakik…azt hittem soha nem hagyja abba a röhögést.

Ezután még pár évig voltam erre-arra ,végül Budapesten kötöttem ki.Mögöttem volt egy majdnem házasság és pár csalódás.De megmaradtam örök optimistának.A férjemmel egy irodában dolgoztunk és évekig csak max a munkáról beszéltünk egy unalmas munkahelyi vacsorán.26 voltam amikor eljutottam arra a pontra hogy nem volt nagyon kedvem bulizni,kimozdulni,abbahagytam a cigit és bort is csak vacsora mellé ittam(elég unalmasan hangzik ).Egyedül voltam de nem zavart különösebben.

Az a fura hogy ha egy nö elér egy bizonyos kort Mindenki-De komolyan Mindenki,család ,barátok,Mari néni a piacon rákérdez hogy és mikor lesz már:férj és gyerekek?!?Anyámék az”agyamra mentek(pont emiatt havonta max egyszer ebédeltem náluk).Mindig mindenkinek ugyanazt mondtam:1.verzió: Inkább egyedül mint egy boldogtalan látszat-kapcsolatban.2.verzió: Legalább lehet sok macskám és senki nem szól bele hol hagyom az üres poharat…Van egy barátnöm aki tudja-mindig is tudta hogy Nem akar gyereket,most 40felé halad és még mindig nem hagyják öt békén.Amikor elpakoltam a babaruhákat rákérdeztem hogy tutti hogy akkor nem?NEM.Azóta nem is hozom fel ezt neki,de szegény látom mekkora rajta a nyomás.

Amikor a férjem elhivott egy italra(arra gondoltam még pont a Barátok köztre hazaérek 😀 ) sokat agyaltam rajta elfogadjam e…merthát mi másról beszélne mint munkáról velem?!?Egyedül voltam és már kezdtem elfogadni hogy ez van-Nem találok senkit akivel egy nyelvet beszélnénk.Szóval egy ital belefér…

Azután az este után gyakorlatilag hozzám költözött.Nem tudtunk elszakadni egymástól.2hónap után esküvö(csak szigorúan 2tanuval mert nem vagyok oda a habos -babos-buliztassuk meg a népet esküvökért),5.hónapután útban volt az elsö bébi és meg sem álltunk háromig.A kedvenc számom!